Szent János evangéliuma 10,1-10, amelyet Húsvét 4. vasárnapján hirdetnek, arra hív bennünket, hogy szemléljük a Szentírás egyik legszébb és legvigasztalóbb képét: Jézust, a Jó Pásztort. Noha a mai szakasz nem tartalmazza kifejezetten a „Én vagyok a jó pásztor” kijelentést (amely az evangélium előtti versben és a folytatásban, Ján 10,11 jelenik meg), a teljes szöveg Jézus pásztori létéről szóló katehézis. A mai elmélkedést összefoglaló vers: „A juhok hallgatnak az ő hangjára.” (Ján 10,3).
A szakasz jó megalapozásához Cattenoz érsek úr, Avignon ny. érseke, aki pappasztor előtt Észak-Afrikában juhpásztorkodott, szokta mesélni, hogy minden pásztornak saját kiáltása van, amivel hívja a nyáját. Amikor két pásztor találkozott az úton, a nyájaik összekeveredtek. De reggel mindegyikük saját kiáltásával hívta juhait — és a juhok felismerték pásztoruk hangját, és elváltak. Az elveszett juh, egy másik nyájban, hallva saját pásztorának hangját, felemelte a fejét, kereste őt és felé szaladt. Ez a jelenség, amely Jézus idejének pásztoréletében oly“ismert volt, hallgatói előtt jól ismert volt. Számunkra ma idegenül hangozhat, de a benne rejlő lelki igazság örök: ahhoz, hogy felismerjük Jézus hangját, gyakran kell hallgatnunk őt, imádságban.
Hogy segítsünk neked imádkozni ezzel az Igével, a podcastunkban öt központi pontot mutatunk be elmélkedésünkből: lásd itt több nyelven elérhető felirattal.
- A Juhok Pásztora
A Pásztor alakja átjarja az egész Bibliát. Az Ószövetségben négy nagy utalás emelkedik ki. Először maga Isten: a 22(23). zsoltár — e vasárnap válaszos zsoltára — hirdeti: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.” Másodszor Dávid, akit a juhok mellől vittek el, hogy Izrael népének Pásztora legyen — aki szembeszállt az oroszlánnal és a medvével, hogy megóvja nyáját, és aki teljesen bízott az Úrban: „Az Úr, aki megszabadított engem az oroszlán és a medve karmaitól, megszabadít e filiszteustól is” (1 Sám 17,37). Harmadszor Izrael vezetői és papjai — a rossz pásztorok, akiket Ezekiel (vö. Ez 34) és Jeremiás (vö. Jer 23,1-2) fedd meg, és akik ellen Jézus is fellép, látva a népet „mint pásztor nélküli juhok.” Végül az Újszövetségben maga Jézus, aki Pétert helyettesnek nevezi ki — „Legeltesd juhaimat” (Ján 21,16-17) — és a Pápán, püspökökön és papokon keresztül továbbra is legelteti nyáját.
De a meghívás tovább terjed: mindannyian, amennyiben Isten embereket bízott ránk — apáként, anyáként, koordinátorként, közösségvezetőként vagy formator ként — Pásztorok is vagyunk. A kérdés, amelyet a szöveg felvet: jó vagy rossz Pásztora vagyok-e azoknak a juhoknak, akiket az Úr rám bízott?
- „Én vagyok az ajtó” — és az ajtónálló
Ebben a János 10 evangéliumi szakaszban Jézus ünnepélyes formulát használ: „Ego eimi” — ugyanaz a „Én vagyok”-kijelentés, mint a Kiv 3,14-15-ben, Isten nevében —, hogy azonosítsa magát az ajtóval: „Én vagyok a juhok ajtaja.” Az ókori pásztorkodásban a pásztor az akol bejáratánál aludt, így szó szerint egyszerre lett ajtó és ajtónálló. De mit jelent az, hogy Jézus „ajtó”?
Az ajtónak legalább három funkciója van: védelmezni (megőrizni a nyájat a farkasoktól és tolvajoktól); hozzáférést adni (engedni, hogy beés kimenjenek — „bemegy és legelőre talál”); és bizalmasságot és csendet biztosítani (elszigetelni a külső zajt, teret teremtve a bensőségességnek). Jézus betölti ezt a három funkciót: védi, utat nyit az Atyához, és Istennel való személyes találkozás terét teremti meg.
Ajtónállóként Jézus a kulcsok ura is — azok a kulcsok, amelyeket Péterre bízott: „Te Péter vagy… Neked adom a Mennyek Országának kulcsait…” (Mt 16,18-19). Egy szép lelki hagyomány szerint Szent József, az ács, talehesetéges, hogy megtanította a fiatal Jézusnak, milyen fontos egy jól megépített ajtó az akol számára — és Jézus megőrizte ezt a szívében, hogy később példábeszéddé tegye.
Jézus a „szűk kapu” is, amelyről Máté beszél: „Igyekezzetek bemenni a szűk kapun” (Mt 7,13). Rajta keresztül — és csak rajta keresztül — van bejutásunk az Atyához.
- Tolvajok és Rablók
Jézus egyenes: „Mindazok, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók” (Ján 10,8). A hamis tanítókra és vallási vezetőkre utal, akik eltérítették a népet. A szakasz végén pedig kritériumot ad nekünk felismerésükre: „A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson” (Ján 10,10).
Ez gyakorlati és értékes kritérium: minden, ami elragadja tőlünk a békét, eltávolít Istentől vagy lerombolja belső életünket, a rossz Pásztor jele. Nem arról van szó, hogy paranoába essenünk, hanem hogy gyakoroljuk a megkülönböztetést. Szent Pál int bennünket: „Legyetek követőim, amint én is Krisztusnak” (1Kor 11,1). Mindig Jézusra kell tekintenünk, az egyetlen Jó Pásztorra, és őhozzá mérnünk mindenki mást, aki azt állítja, hogy vezet bennünket.
A legidőszerűbb kockázat az, hogy olyan pásztorokba helyezzük reményünket, akik nem azok — olyan alakokba, akik üdvösséget ígérnek, de csak lopni, ölni és pusztítani tudnak. A Jó Pásztor az, aki életét adja a juhokért. A neve Jézus.
- A Pásztor Hangja
A mai evangélium háromszor mondja, hogy a juhok ismerik a pásztor hangját (vö. Ján 10,3.4.5). Ahogy a tömegben azonnal felismered édesanyád hangját — mert bensőségesség van vele —, ugyanúgy felismerjük Jézus hangját, amennyire ápolódik ez a bensőségesség ővele az imádságban.
A Szentírások ékesön beszélő példákat adnak nekünk. Mária Magdolna az üres sírnál nem ismerte fel szemével — de amikor Jézus a nevén szólította, „Mária” (Ján 20,16), azonnal azonosította: ez volt az ő Pásztorának hangja. Pál, a damaszkuszi úton, szintén hallotta ezt a hangot — „Saul, Saul, miért üldözel engem?” (ApCsel 9,4) — és egész életére bevésődött, irányítva minden lépését apostoli küldetésében.
Az Úr hangja egyszerre hatalmas — „hang, amely cédrusokat tör” (Zsolt 29(28),5) — és szelíd, mint a súgás, amelyet Illés hallott a Hórebnél (vö. 1Kir 19,12-13). Az imádságban nem a test füleivel halljuk, hanem a szívben érezzük. Az Imádság Liturgiájának egy himnusza szépen fejezi ki ezt: „ó, Szentlélek, kérjük, hogy a Lélek kötelei hozzád kössék bennünket, és így ne hallgassuk a test hangjait, amelyek bennem kiáltanak.” (Imádság Liturgiája, Laudes himnusz, a Zsoltároskvönyv II. hete, kedd. Brazil ford., 878. o.)
Keresztes Szent János a Sötét éjszaka című művében idézi a 37(36),4. zsoltárt: „Gyönyörködjél az Úrban, és megadja neked, amit szíved kíván.” Ha az Úr a gyönyörűségünk, vágyaink megtisztulnak és egybeesnek az ő akaratával. A Kis Jézuséri Szent Teréz írásaiból megérthető, hogy csak azt tette, amit akart, mert csak Isten akaratát akarta tenni.
- „Azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen”
A mai szöveg csúcspontja a 10. vers: „Azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen” (Ján 10,10). A Ján 10,10 könnyű megjegyezni: ahogy a pásztorbot az „1” és a kerek bárányka a „0”, soha nem felejtjük el, hogy Ján 10 a Jó Pásztor evangéliuma.
Az élet, amelyet Jézus ígér, nem csak a mennyei örök élet — bár az is, és mindenekelőtt. Az élet már most: teljes, rendezett, értelemteli. Amikor az Urat a középpontba helyezzük, minden más megtalálja a helyét. Amikor e világ dolgait helyezzük a középpontba — kívánságokat, hatalmat, politikát, mulékony dolgokat —, minden széthull.
Szent Pál biztosít bennünket, hogy „pillanatnyi megpróbáltatásaink könnyűek az örök dicsőség súlyához képest, amelyet azok számunkra előkészítenek a mértéktelenségig” (2Kor 4,17). Lyoni Szent Ireneusz pedig kijelenti: „Isten dicsősége az élő ember” — és az élő ember az, akiben benne van az isteni élet, és dicséri őt még a szenvedések közepette is.
Az Élet Kenyeréről szóló beszéddel (vö. Ján 6,22-62) és a szőlőtőről szóló példábeszéddel (Ján 15) összhangban Jézus itt ismétli: aki benne marad, annak örök élete van. Az ígéret a „százannyi már most e világban, üldözések közepette, és a jelen világban örök élet” (Mk 10,30). A legjobb még előttünk áll!
Lectio Divina lépései
- Olvasás (Lectio): Olvasd el Ján 10,1-10-t nyugodtan és figyelmesen. Vedd észre a sorrendet: Jézus először leírja az igazi pásztort (aki az ajtón megy be, nevén szólít, előttük jár); utána megbillegeti a tolvajokat és rablókat, és végül feltárja jövetele célját: hogy teljes életet adjon nekünk. Figyeld meg a kontrasztokat: ajtó/fal; pásztor/tolvaj; élet/halál.
- Elmélkedés (Meditatio): Felismerem-e az Úr hangját mint az én Pásztoromét? Milyen gyakran hallgatom imádságban? Vannak-e „tolvajok” életemben — személyek, helyzetek vagy rossz szokások —, amelyek elragadják tőlem a békét és eltávolítanak Istentől? Jó Pásztora vagyok-e azoknak, akiket az Úr rám bízott?
- Imádság (Oratio): Beszélgess Jézussal, a Jó Pásztorral. Kérd tőle a konkrét és igaz imádságélet kegyelmét, hogy az elveszettség és sötétség pillanataiban hallhasd hangját és követhesd őt. Kérd tőle azt is, hogy távolítsa el a farkasokat és tolvajokat, akik nyájadat fenyegetik (folytasd, ahogy a Szentlélek indít).
- Szemlélődés (Contemplatio): Keress Oltariszentsegi imádásra alkalmas kapolnát (fizikai vagy virtuális), és pihenj meg a Pásztor előtt, aki az Eucharisztia által velunk marad. Képzeld el Jézus kezeit — azokat, amelyek kenyeret törtek, betegeket érintettek, keresztre szögeztek —, amelyek kitárulkoznak neked. Hagyd, hogy megérintsen és ő vezessen.
- Cselekvés (Actio): A Jó Pásztorral való találkozás mozgat bennünket. Milyen konkrét gondoskodás- vagy védelmi gesztust teszel ezen a héten valaki érdekében, akit az Úr a te felelősségedre bízott? Kik a te „juhaid”, és hogyan lehetsz számukra a Jó Pásztor visszatükröződése?
Nézd meg a teljes epizódot és kísérd részletes elmélkedéssel csatornánkon:
https://www.youtube.com/watch?v=Huyzz2aI6sA
(Válaszd a kívánt nyelvet a feliratok közül).
Jövő hétig!
Sálóm!
